A halottak hadserege (2021)

Zack Snydernek már számos akciófilmet köszönhetünk, olyanokat, mint Az Igazság  Ligája vagy a Wonder Women, első alkotása pedig a 2004-es Holtak hajnala volt. Idén egy újabb zombis filmmel jelentkezett a Netflix forgalmazásában, ahol már magyar szinkronnal is megtekinthető.  A filmet leginkább a Legenda vagyok-hoz vagy a Z világháborúhoz tudnám hasonlítani, mintsem a The Walking Dead-hez. Tehát a zombik szervezettek és gyorsak, így hőseinknek nincs könnyű dolguk.

A történet szerint Las Vegasban zombijárvány üti fel a fejét, de a várost sikeresen elbarikádozzák, így a vírus Las Vegas konténerfalain belül marad (ami kicsit abszurd, de a hibákról később).  A területen van egy széf, ami tele van pénzzel,a probléma csak az, hogy a területre napokon belül le fognak dobni egy atombombát.  Egy zsoldoscsapat feladata “mindössze” annyi, hogy bemenjenek Las Vegas területére, felnyissák a  széfet, elhozzanak egy rakat pénzt, majd kihelikopterezzenek a területről még az atombomba ledobása előtt.

Először a pozitívumokat említeném meg: vannak szerethető karakterek, a zombik is már-már érdekes karaktereknek bizonyulnak, annak ellenére, hogy nem tudnak beszélni, a látványvilág pedig eszméletlenül menő lett. Itt a tájakon, helyszíneken kívül szeretném kiemelni a zombitigrist, ami kifejezetten nagyot dob a történeten. A film leköt, ha többször nem is, de egyszer mindenképp érdemes megnézni.  A történet sokszor nem úgy halad, ahogy azt a néző szeretné, ez idegesítő lehet, de tény, hogy így a film sokkal kevésbé kiszámítható.

Mindezek ellenére a film nem tökéletes, sőt. Az első, legszembetűnőbb probléma számomra az volt, hogy a 45. percnél még mindig nem ismertük annyira a karaktereket, hogy bárkiért is izgulni tudjunk. Ez a film előrehaladtával némiképp változik, de az biztos, hogy egy igazán jó filmnek nincs szüksége órákra ahhoz, hogy megszerettessen velünk egy karaktert. A szereplők számos idegörlő hibát elkövetnek, amiket kihagyva a filmnek még mindig lenne története, de a néző legalább nem morgolódna magában, hogy emberek hogyan követhetnek el ekkora hibákat. Ezek az alapvető hibák javarészt kikerülhetőek lettek volna. Spoilerezni nem szeretnék, így az egyetlen hiba, amit leírnék, az a korábban már említett karanténzóna. A zombik mindössze Las Vegasban vannak jelen, amelyet konténerfalakkal zártak le. Kicsit nehéz elképzelni, hogy ez ilyen sikeresen megoldható lenne, különös tekintettel a zombik gyors mozgására.

A filmet összességében mégis tudom ajánlani. Egy esős délutánon tökéletes program lehet egy nagy tál popcornnal és egy meleg pokróccal. A játékidő indokolatlanul hosszú, a film nézése közben mégsincs az az érzés az emberben, hogy “Mikor lesz már vége?”.

🎥Rendező: Zack Snyder

👨‍👩‍👧‍👦Szereplők: Dave Bautista, Ella Purnell, Ana de la Reguera, Garret Dillahunt

⏱️Hossz: 148 perc

🌊Műfaj: amerikai sci-fi, akciófilm

🎞️IMDB: 6,1

🍅Rotten Tomatoes: 71%

🐼Kritikát írta: bambuszmedve

Facebook Kommentek