A sziget szellemei (2022)



A sziget szellemei, avagy mennyire lehet összeomlani egy barát elvesztésétől, illetve ki is a kedves ember?

-jöttek át számomra a film végén a gondolatok. Martin McDonagh ír-angol rendező több zseniális filmet készített, olyanokat, mint például a Három óriásplakát Ebbing határában, és a zsenialitásból ebbe a filmbe is jócskán jutott.

A film az 1920-as évek Írországában játszódik egy kis szigeten, és a film főszereplője-ahogy a film fogalmaz- a kicsit lapos Pádraic Súilleabháin (Collin Farell), aki testvérével Siobhán Súilleabháin-al (Kerry Condon) él a szigeten.
A kis szigeten szinte az egyetlen szórakozási lehetőség a helyi kocsma, aminek törzslakói Pádraic és Colm (Brendan Gleeson).
Colm egy magának való ember, akit megtört az élet, és a zenében tud kiteljesedni, talán ez az egyetlen örömforrása.
Colm egyik napról a másikra eldönti, hogy nem akar többet Pádraic barátja lenni, ami igen gyerekes két felnőtt férfi között, Pádraic nem is érti az okát, hiszen “tegnap még kedvelte”, mi változhatott? Tulajdonképpen semmi nem változott, csak már nem akart a barátja lenni.
Pádraic nem érti a dolgot, és szinte zaklatja Colmot, akinek komolyabb dolgokhoz kell folyamodnia a békéje érdekében. Megfenyegeti, hogy ha még egyszer hozzászól, akkor levágja egy ujját. Ha megint hozzászól, akkor még egyet, és ez így fog folytatódni, még nem, nem marad ujja.

Pátraic lelki támasza ebben a legjobb barát nélküli sötét időszakban a nővére, aki kitűnik a kisváros lakói közül eszével, és érzékenységével. Ő tudta, hogy Mozart a 18. században alkotott, és nem a 17-ben, még mások azt sem tudták ki az a Mozart, nem még mikor élt. Továbbá barátja még a “falu bolondjának” elhíresült Dominic is, aki a helyi rendőr fia, aki igazán toxic körülmények közt él az apjával. Dominic szavai, humora szerintem vicces és szórakoztató ebben a groteszknek ható filmben. Pont annyit ad Dominic, amennyit mindenki más negatívsága elvesz.

A film csúcspontja az, mikor Pátraic, aki inkább szeretné, hogy kedvesként emlékezzenek rá, minthogy maradandót alkosson, bosszút akar állni Colmon. A férfit az elkeseredettség vezérli, hiszen ő csak barátot akart, és nem kértek belőle, pedig ő mindent megtett ennek érdekében.

A sziget szellemei egy nagyon komoly film, rengeteg mindenről szól, elvesztésről, bizonyos szinten a halálról, de szól a kedvességről, barátságról, arról, hogy mikor kell felállni attól a bizonyos asztaltól, ha már nem ad nekünk semmi újat.
Szeretném még megemlíteni a zenéket benne, Cartell Burwell filmzeneszerző darabjai tökéletesen illenek az ír kisvárosba, és lakóinak lelkiállapotukhoz.

 

Spotify link a film playlistjéhez: https://open.spotify.com/playlist/39J0hDs8WUF7QMcwpY4bH7?si=2eafea4e7312438b

 

🎥Rendező: Martin McDonagh

👨‍👩‍👧‍👦Szereplők: Colin Farell, Brendan Gleeson, Kerry Condon, Barry Keoghan, Sheila Flitton

⏱️Hossz: 114 perc

🌊Műfaj: dráma

🌈 Kritikát írta: Tamás Krisztina

Facebook Kommentek