A valóság sosem elegendő érv

Esti Kornél zenekar

December 3-án egy különleges koncerten vettünk részt. A mezőtúri Esti Kornél együttest kiegészítették -,hogy akusztikus előadást nyújtsanak- csellóval, hegedűvel, brácsával, fuvolával, klarinéttal. Ezen “összetevők” találkozása az alter rockkal egy varázslatot adott, mint egy speciális fűszer, de miért is ne egészíthetné ki egyik a másikat?

Művészetek Palotája

A művészetek palotája önmagában is egy lenyűgöző épület, de a koncertet még látványosabbá és különlegessebbé tette, hogy külön erre a koncertre kis videókat forgattak, amik fel lettek fűzve a narráció szálra. Külön tetszett mikor az Éjszaka van című dalnál a plafonon millió kis fényt lehetett látni. A forgatókönyvet Beck Zoltán (30y zenekar) készítette és narrálta egy ideig, míg a műben fel nem bukkant az igazi Esti Kornél (Ember Márk), aki átvette tőle ezt, és a Segítség című dalt az első refrénig elszavalta, majd onnan játszotta a zenekar, ezzel meglepve és lenyűgözve a közönséget.

kép: Hegyi Júlia Lily

Nagyon furcsa volt egy alter bulizós banda koncertjén “csak ülni”, de a végére mindenki feloldódott, mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy az utolsó szám refrénjét többször elénekelte a hallgatóság, és ezzel részt vett az előadásban.

kép: Hegyi Júlia Lily

Talán az egész hangulatot azzal tudnánk leírni, hogy nem véletlen, hogy a dobos Lázár Ágoston a műsor alatt kétszer is lebontotta a körülötte lévő “akváriumot”. Emelett nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy háromszori közönség taps követte az előadást, ez is arról árulkodik hogy ez a feldolgozása a daloknak csodálatos, lélegzetelállító élményt nyújtott, többször is libabőrösek lettünk a műsor alatt.

Beck Zoltán

Köszönjük Beck Zoltánnak és az Esti Kornél zenekarnak az élményt, reméljük a jövőben máskor is lesz hasonló volumenű koncertjük.

Írta: Szanyi Lilla és Fábry László

Facebook Kommentek