Becsületes tolvaj (2020)

Történet egy tolvajról, aki feladja magát és még az ellopott pénzt is visszaszolgáltatja, hogy kevesebbet kelljen ülnie. És mindezt egy nőért. A film középpontjában ennek ellenére nem a romantika áll. A tolvaj hiába adná meg magát, egy korrupt zsaru az útját állja. Az események ezek után nem kiszámíthatatlanok, a tipikus hollywoodi klisék persze ebből a filmből sem maradhattak ki, azonban ennek ellenére élvezhető a film, és vannak benne izgalmas fordulatok, kreatív ötletek. Bár szerintem azt már megszokhattunk, hogy amiben Liam Neeson játszik, az már olyan nagyon rossz film nem lehet.

Szóval a film középpontjában Tom, a tolvaj és szerelme, Annie áll, akivel épp terveznek összeköltözni. Azonban van egy kis bonyodalom: Tom múltja. Bár Tom sokat titkolózott, Annie mégis végighallgatta és észszerűen gondolkodott, nem lett úrrá rajta a hisztérika. Ez igazán szimpatikussá tette, és ezzel, és egyéb apróságokkal a film azt is jól bemutatta, hogy Tom miért szereti annyira őt.

Nem ez a valaha látott leglátványosabb akciófilm, bár az autós üldözések és a lövöldözések kaptak bőven szerepet, robbant is pár dolog, de egy kicsit jobban kidolgozott látványvilág még sokat javíthatott volna a filmen. Illetve van a filmben pár olyan baki, ami nem tűnik túl valóságosnak, például hogy valaki simán kisétáljon egy kórházból egy beteggel, anélkül, hogy bárki észrevenné vagy megállítaná őket.

Nagyon szerethető pontja, és fontos humorforrása a filmnek egy kutya. Bár csak kisebb jeleneteket kapott, az biztos, hogy mindig megmosolyogtuk. Plusz pont jár ezért a kis “hétkilós szolgálati eb“-ért, aki egy elég humoros okból kifolyólag maradt az egyik zsarura.

És végül, de nem utolsó sorban, szerintem valahol mindenki vágyik arra, hogy valaki úgy szeresse, ahogyan Tom szereti Anniet.

🎥Rendező: Mark Williams

👨‍👩‍👧‍👦Szereplők: Liam Neeson, Kate Walsh, Jai Courtney, Jeffrey Donovan, Robert Patrick

⏱️Hossz: 92 perc

🌊Műfaj: krimi, akció, dráma

🎞️IMDB: 6,6

🐼Kritikát írta: bambuszmedve

Facebook Kommentek