Egymillió dollárt szán az Egyesült Államok a Három tenger Kezdeményezés támogatására

Egymilliárd dollárral is hajlandó támogatni a Három Tenger nevű kezdeményezést az Amerikai Egyesült Államok, hogy a közép- és kelet európai uniós államok növelhessék energetikai függetlenségüket Oroszországtól – jelentette be az amerikai külügyminiszter az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián szombaton.

Az egyezményről

A Három Tenger kezdeményezés az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő 12 ország, az Európai Unió tagállamainak közös fellépése.
Lengyel elképzelés alapján, történelmi előzmények ismeretében jött létre 2016-ban.
Az államok együttműködése mindenekelőtt gazdasági célok közös elérésére irányul.

A kezdeményezés deklaráltan nem új politikai szervezet vagy tömb, hanem elsősorban gyakorlati célokat szolgáló gazdasági együttműködés Forrás: hu.wikipedia.org

Klaus Johannis, Románia köztársasági elnöke hangsúlyozta:
,,A kezdeményezés egyik fő célkitűzése az észak-déli folyosók megvalósítása, amelyek kiegészítenék a kelet-nyugati folyosókat”

Régi-új támogató 

Ösztönözni szeretnénk az energetikai magánberuházásokat, a védendő szabadságot és demokráciát a világban” – mondta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
A diplomata visszautasította az Egyesült Államokat érő európai kritikákat, miszerint pénteken több európai vezető azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy Donald Trump elnök vezetése alatt önzővé és bezárkózóvá vált.
Ezek az állítások „egyáltalán nem tükrözik a valóságot” – állapította meg.

Mike Pompeo arra hívta fel a figyelmet, hogy országa jelentős részt vállalt a NATO Oroszországgal szomszédos keleti szárnyának megerősítésében, és nemzetközi katonai koalíciót vezetett az Iszlám Állam ellen is.

Ez az az Egyesült Államok, amely visszautasítja a nemzetközi közösség eszméjét? Bomlófélben van a Nyugat?

Mike Pompeo szerint a Nyugat nyerésben van, még ha taktikai nézeteltérések is vannak országai között. Kép forrása: de.sputniknews.com

A szuverenitást nem tisztelő országok fenyegetik a Nyugatot. Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet, Irán a kibernetikai térben fenyeget, Kína gazdasági kényszert akar kifejteni.
Mégis, a Nyugatnak ígéretesebb jövője van, mint illiberális vetélytársainak
” – szögezte le.

A külügyminiszter mindehhez hozzáfűzte: 
,,A Huawei és más, államilag támogatott kínai technológiai cégek a kínai hírszerzés trójai falovai, Oroszország dezinformációs kampányaival egymás ellen akarja fordítani állampolgárainkat, Irán pedig fenyegeti a közel-keleti számítógépes hálózatokat

Kína válasza

Hazugságokat terjeszt és lejárató kampányt folytat Kína ellen az Egyesült Államok kormánya – jelentette ki a kínai külügyminiszter.

Vang Ji hangsúlyozta: a washingtoni vezetés magatartása mögött az áll, hogy Amerikában nem hajlandóak elismerni, hogy sikeres lehet egy szocialista ország, ami igazságtalanság, mert megfosztja Kínát és a kínai embereket a boldogulás jogától.

A  kínai diplomata leszögezte:,,Az ázsiai országnak és lakóinak joguk van a jobb élethez, a fejlődés pedig feltartóztathatatlan” Kép forrása: nepszava.hu

Kína az ötezer éves kultúrájának bölcsességére, a 90 milliós tagságú kommunista pártra és a keményen dolgozó emberek munkájára építve minden akadályt leküzd és újjászületik – mondta a pekingi diplomácia vezetője.

Összegzés

Az Oroszországtól való energiafüggőség régóta problémát jelent, nem csak a közép- és kelet-európai tagországok, hanem az egész Európai Unió számára. Mindez komoly biztonságpolitikai kérdéseket vet fel, amiket mihamarabb orvosolni kell. Bár szinte az összes tagország növelte a saját termelésű és megújuló forrásból származó energiatartalékait, a felmérések szerint ez még közel sem elegendő.

Ha csupán a földgáz szükségleteket vesszük figyelembe, azonnal kitűnik az uniós tagországok sérülékenysége Kép forrása: energiaoldal.hu

A kérdés leginkább az, hogy milyen módon kellene ezt a kiszolgáltatottságot csökkenteni, ráadásul mindezt úgy, hogy közben az Egyesült Államok se avatkozzon bele túlságosan az európai országok problémáiba.
Egyvalami egészen biztos, amely országoknak van lehetőségük természetes forrásból előállítani az energiaszükségleteiket (Portugália, Belgium, Dánia, Svédország) , azoknak segíteni kell az ilyen adottságokkal nem rendelkező tagországokat.

 

Források: mandiner.hu, hirado.hu, hu.wikipedia.org, energiaoldal.hu

Borítókép forrása: magyarnemzet.hu

Írta és szerkesztette: Juhász Marcell

Facebook Kommentek