Iram (2025) – Temus Halálos iramban?

A kritika spoilereket tartalmazhat.

Úton a moziba két gondolat foglalkoztatott. Az egyik az volt, vajon mennyire válik a film egy Halálos iramban-koppintássá, és hogy a megvalósítása mennyire lesz „temus” minőségű. A másik inkább ironikus felismerésként hatott: miközben az aszfaltra fagyott ónos esőben kerülgettem a kátyúkat, éppen egy utcai autóversenyzésről szóló film vetítésére igyekeztem.

Rendhagyó módon kezdjük az összképpel. Az Iram meglepően korrekt alkotás lett: ha kikapcsoljuk az agyunkat, és pusztán szórakozni szeretnénk, akkor kifejezetten jól működik. Ez az írás azonban azért született, hogy a felszín alá nézzünk, és részletesebben is megvizsgáljuk a filmet. Így szemlélve viszont már egyértelműen érződik, hogy nem A kategóriás produkcióról van szó.

Az alapsztori kifejezetten erős, és bár az Iram-ban is hangsúlyos a családi motívum, ezen túl nem követi szorosan a legendás filmsorozat sablonjait. Jól láthatóan a fiatal, elsősorban a Z generációt célzó közönségnek készült. Live-ozás, szabadszájú – egyébként gyakran valóban szellemes – beszólások, valamint természetesen autók és nők határozzák meg a hangulatot. Ugyanakkor senki ne számítson luxus- vagy hiperautókra: a román gyártású filmben inkább régebbi, olcsóbb, enyhén tuningolt járművek kerülnek reflektorfénybe. A főhős BMW-je ennek ellenére képes felkelteni az érdeklődést.

Az alkotók igyekeztek minden kötelező klisét belesűríteni a filmbe: szerelmi szálat, drámát, érzelmes tragédiákat, rivalizálást és megtérést. A gond inkább az, hogy ezek megvalósítása több ponton hagy kívánnivalót maga után. A verseny- és autós jelenetek számomra szintén nem működtek igazán. Nem tudtak beszippantani, és nem adták át azt az életérzést, hogy egy elképesztően izgalmas, nagy téttel bíró utcai verseny részesei lennénk. Ezeknél a jeleneteknél végig az az érzés maradt bennem, hogy „nem jó, de nem is tragikus”.

A történet végén ugyanakkor egy váratlan fordulat meglepett, ezért jár a piros pont az írónak. Ezt azonban azonnal ellensúlyozza egy fekete pont is: a fő rivális hirtelen pálfordulása rendkívül hiteltelen és kifejezetten gyengén megírt.

Összességében a történet alapjai jók, a film humoros és szórakoztató, a figyelmet többnyire fenn is tartja. Ugyanakkor számos jelenetnél érezhetőek a hiányosságok, és bőven akad fogás rajta. A színészi játéktól sem érdemes kiemelkedőt várni. A legnagyobb negatívum mégis az, hogy a versenyjelenetek nem tudják igazán megragadni a nézőt, holott éppen ezeknek kellene a film gerincét adniuk. Kis jóindulattal egy erős közepes alkotásról beszélhetünk, amely egyszeri megtekintést mindenképpen megér.