Pokemon- Pikachu, a detektív (2019)

1996-ban Tadzsiri Szatosi gondolt egyet és megalkotta a világ egyik legsikeresebb szerepjátékát, a Pokemont. Nem sokkal rá jött is az Anime, majd az egész estés film, mára pedig már szinte mindenhol megtalálhatóak ezek a furcsa, mégis zseniális lények. Sokan ezen nőttünk fel és sokunknak az új generációs Pokemonok már semmit se jelentenek. Ezzel nincs is baj, hiszen ahogyan anno nekünk is, úgy a mostani fiataloknak is újdonsággal kell szolgálni. 2016-ban Detective Pikachu néven indult egy játék, amiben szokatlan módon Pikachu beszélt. Nos ezt a performanszot követve készült el mai filmünk, több kevesebb sikerrel. Tim egy átlagos srácként tengeti hétköznapjait a pokemonok világában, amikor is elveszti hirtelen édesapját. Rögtön Ryme Citybe is utazik, hogy kiderítse mi történhetett, ebben pedig segítségére lesz címszereplőnk, egy beszélő Pikachu. Megannyi pokemon üti fel fejét a több mint másfél órás játékidő alatt, ám sajnos a film második felére már nem maradnak újdonságok. Ugyanis java részt azokkal a pokemonokkal pakolják tele a várost a készítők, amiket már láthattunk valahol a film során. Pikachu hangját Ryan Reynolds kölcsönzi és őszintén megmondjuk, ha ő nincs, akkor ezt a filmet elveszett gyerekként kereshettük volna a tömegben. A pokemonok nagyon cukik és némelyik tényleg ellopja a showt, kár , hogy a CGI nem az igazi. Hús vér szereplőink pedig átlagosak, semmi korszakalkotót nem nyújtanak. A sztori bár élvezhető és tud meglepő fordulatokat teremteni, de ennek ellenére is sajnos klisés pillanatokra épül. A zene azonban még talán ezt is ki tudja küszöbölni, ugyanis baromi élvezetes játék pittyegős ütemeket diktál a film. Aki Pokemon őrült az nem fog csalódni, viszont aki kicsit is többre vágyik egy ilyen filmnél, az lehet könnyen a földre csüccsen.
➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖
🎥Rendező: Rob Letterman
👨‍👩‍👧‍👦Szereplők: Ryan Reynolds, Justice Smith, Bill Nighy, Kathryn Newton
⏱Hossz: 104 perc
🦅Ezt sasold: Az összes utalást Pokemon fanoknak! Ja meg Cubone!
🎞IMDB: 7.2
🍅Rotten Tomatoes: 64%
🏆Filmperc: 69%

Forrás: instagram.com/filmperc

Facebook Kommentek