Vakolat, avagy a smink ereje

Biztos mindannyian hallottátok már azt a viccet, aminek az a lényege, hogy a srác már az első randin elviszi a csajt egy uszodába, hogy meglássa, mi van a smink mögött. Ezen a gondolaton felbuzdulva hoztam nektek egy sztorit, melyet pár évvel ezelőtt hallottam. Buszon utaztam együtt egy ismerősömmel, aki egy nagyon érdekes sztorit mesélt. A srác akkor volt 18, és egy olyan osztálytársáról beszélt, akit sosem látott még smink nélkül. Addig a napig…

 

 

Reggel a szokásos osztályfőnöki órájukat tartották, mikor egy ‘ismeretlen’ csaj lépett a terembe. Mindenki nézett a másikra, hogy kilehet a lány, de különösebben nem foglalkoztak vele, gondolták majd úgy is kimegy ha kezdődik az óra, vagy rájön, hogy eltévesztette a termet. A srác mesélte, hogy volt a csajban valami ismerős, a testalkata, a ruházata, a haja, de az arcát nem tudta hova tenni. Mivel a lány különösebben nem szólt senkihez, így ráhagyták a dolgot. Közben becsöngettek és a tanár is megjelent. Leült a tanári asztalhoz, és körbenézett a termen. Amint megakadt a szeme az ‘új’ lányon, azonnal felkelt és odament hozzá és megkérdezte, hogy segíthet e neki. A lány erre megszólal, hogy ő XY és már 2 éve az osztályába jár. Erre az egész osztály ledermedt. Azt tudni kell a lányról, hogy 13 éves korától fogva nagyon erősen sminkelte magát. Én magam is ismerem, és tény, hogy bár jelenleg 25 év körül van, az arcbőre legalább 30-nak néz ki. Hatalmas karikák vannak a szeme alatt, látszik, hogy nagyon meg van terhelve a bőre. Az, hogy nem ismerték fel elég erősnek tűnik ez tény, de valljuk be őszintén. Mi is találkoztunk már olyan nővel, akit akár egy pillanatra is, de nehezen ismertünk fel, mivel nem rakott, vagy csak nagyon kevés sminket tett fel magára.

Gondolom, ti is rengeteg olyan videóval találkoztatok már akár Facebook-on, akár YouTube-on, ahol a a lányok (vagy akár fiúk) teljesen más arcot varázsolnak magukra. A legtöbb ilyen videó persze csak promóciós videó, vagy esetleg valami versenyre készült, de egy része úgy van feltüntetve, mint ‘egy átlagos napi smink’. Ezekből hoztam két videót, amit megtekinthetitek itt és itt.  Valóban, ha a végeredményt nézzük, nem látunk mást, mintha csak épp egy leheletnyi változás menne végbe az alanyon, ám ha az elejétől látjuk a videót, akkor igenis elgondolkodunk rajta, hogy minek ennyi vakolat? Miért kell minden egyes bőrhibát elrejteni? Miért kell teljesen másnak mutatni magunkat, mint akik valójában vagyunk? Vagy esetleg én gondolom túl a dolgot, és ez még belefér? Én nem arra gondolok, hogy alkalmanként nem lehet kicsit bátrabban sminkelni, vagy több alapozót használni. Vannak olyan különleges események, mikor igenis a smink a szettünk ékköve lehet, de túlzásba akkor sem kellene esni.

 

Ti mit gondoltok erről? Szoktatok sminkelni? Ha igen mennyire?

A válaszokat írjátok meg kommentben, és ha tetszett a cikkem, kövess Instagramm-on: @anneblackmoon

 

Facebook Kommentek