Wasp Network – Az ellenállók (2019)

90-es évek, Kuba. René González (Edgar Ramirez) pilóta emigrál Kubából Miamiba egy új élet reményében. Idővel több társa követi, aminek eredményeként egy darázsrajnak nevezett alakulat jön létre a kubai terroresemények megakadályozására. A történet alapja tehát valós események sorozata, amit a film átsző a családi háttér alapos és odaadó ismertetésével, amivel komoly érzelmi utazásra invitálja a nézőket. 

A kubai életérzéssel mindig el lehet érni az arra fogékony nézőt, és ez ebben a moziban kifejezetten jól sikerült, az időben és térben is távoli közönség számára is. A film megjelenítése is kicsit a 90′-es évekbeli adásokra hajaz, és hát a szereplők, valljuk be, zseniális alakítást nyújtanak.

Érdekes megfigyelni, hogy mennyire változik az ember véleménye percről percre. Az ellenállók egyszer jófiúknak, majd árulónak tűnnek egy-egy komolyabb fordulat után. Leginkább az érzelmi háttér a meghatározó: a film nagyon jól emeli ki a lázadók családjának szenvedéseit, amit egyébként egyik hasonló történetszállal rendelkező film sem szokott hangsúlyozni, így egészen más oldalról kapunk betekintést az eseményekbe.

Érdekes, hogy míg a főszereplő René a valódi irányadója a mozgalomnak és a történetvezetésnek, ennek ellenére felesége, Olga Salanueva (Penélope Cruz) az, aki meghatározó élménnyé teszi a filmet azzal, hogy egy erős, határozott és a férje mellett minden áron kitartó nőt alakít megrendítően.

Mindenkinek ajánlom a filmet, ha még esetleg nem szántátok rá magatokat, hiszen én is egy sokáig meghatározó élménnyel jöttem ki a moziból. Hátha nektek is bejön majd ez a feldolgozás.

🎥Rendező: : Olivier Assayas

👨‍👩‍👧‍👦Szereplők: Adria Arjona, Penélope Cruz, Ana de Armas, Wagner Moura, Edgar Ramirez

⏱️Hossz: 123 perc

🌊Műfaj: belga-francia-spanyol thriller

🎞️IMDB: 5,6

🐼Kritikát írta: Becca

Képek forrása: IMDB

Facebook Kommentek