Megtorlás (2023) – Kritika

Világhírű főszereplő és magyar rendező, de az eredmény mégsem pozitív.

Liam Neeson főszereplésével és Antal Nimród rendezésében érkezik a magyar mozikba is a Megtorlás (Retribution). A magyar rendezőnek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Ragadozók (Predators) (2010), vagy a Viszkis (2017), szóval nem először van dolga világsztárral, mondhatni otthonosan mozog Hollywoodban is.

A történetben nincs túl sok újdonság, vagy egyediség. Többször feldolgozták már a sztorit és hasonlóak is akadnak a kínálatban. Elég csak az Elrabolva (Taken) trilógiára gondolni, amelyben szintén éppen Liam Neeson volt a hős. A cím árulkodó, Matt Turner-rel (Liam Neeson) valaki nagyon ki akar szúrni és még a családja is belekeveredik, ezért bosszút forral. A forgatókönyv és a megvalósítás viszont nem tudott jót kihozni az ötletből.

A cselekmény és a „fordulatok” teljesen kiszámíthatóak, miközben a jelenetek nagyrészt érthetetlenek, vagy inkább értelmetlenek. Az ember sokszor azon kapja magát a film közben, hogy csak fogja a fejét és sóhajtozik, hogy „ez most komoly? Ennél hihetőbbet nem tudtak volna kitalálni?”  De nem csak az a baj, hogy nem reális amit a képernyőn látunk, hanem az is, hogy ami logikus lenne, mint következő lépés, vagy megoldás, azt hanyagolja a forgatókönyv. Nehéz túltenni magunkat a rengeteg logikai bakin (amik inkább tűnnek szándékosnak) és az önellentmondásokon. Matt-en kívül a többi szereplőnek nem sikerült személyiséget adniuk. Fia, Zach Turner (Jack Champion) hangulatingadózásai az apjával szemben sem pozitív irányba terelik a filmet, hiszen ez is természetellenesnek hat.

„Miért nem jönnek a rendőrök? Miért pont most jönnek? Miért nem tudják elkapni? Ha ki kapcsolták a mobilhálózatot a városban, akkor mitől jön vissza? Matt miért nem mutatja meg az általa készített képeket? Hogy nem jönnek rá, hogy mi történik? És hogy a francba nem robban fel az a bomba????” – Ezek a kérdések csak töredéke azoknak, amelyek felmerültek bennem. Aztán a film néha megpróbál utólag válaszolni 1-2 kérdésre és javítani a hibáin, mert érzik, hogy ezt azért nem kellene lenyomni a kedves néző torkán, de ilyenkor már késő.

„Ha Hamupipőkének a cipője tökéletesen ráillik, akkor hogyan eshetett le róla?” – Hangzik el a filmben. És ezzel az idézettel lehetne leginkább jellemezni az egész művet. Tele önellentmondással, logikátlansággal és – az előbbiek ellenére – kiszámíthatósággal.  Egy szóval pedig úgy lehet összefoglalni hétköznapi kifejezéssel, hogy gagyi. Legalábbis ami a forgatókönyvet és a végeredményt illeti, mindenképpen.

Bár nem egy Zs-kategóriás filmről van szó, kétségtelenül akadnak ennél sokkal rosszabb alkotások is, de így is erős jóindulat kell ahhoz, hogy alsó-közép kategóriába sorolhassuk be. Moziban semmiképpen nem érdemes megnézni, de még otthoni megtekintésre sem feltétlen ajánlom.

 

🎥Rendező: Antal Nimród

👨‍👩‍👧‍👦Szereplők: Liam Neeson, Matthew Modine, Jack Champion, Embeth Davidtz, Noma Dumezweni, Arian Moayed, Lilly Aspell, Emily Kusche

⏱️Hossz: 91 perc

🌊Műfaj: akció, thriller

🦝Kritikát írta: D. Dani

Facebook Kommentek