Fekete Párduc 2. (2022): Előzményfilm, vagy folytatás?

“Ez most egy előzményfilm volt, vagy folytatás?”- teszi fel a kérdést a néző, miután megtekintette a Fekete Párduc 2-t (Black Panther: Wakanda Forever).

Várva várt film a Fekete Párduc 2. 2022 utolsó egész estés Marvel mozifilmje és egyben a negyedik fázis lezárása. Eredetileg május 6-án mutatták volna be, de végül kétszer is elhalasztották a premiert, így novemberig kellett várniuk a rajongóknak, hogy megtudják, sikerült-e megugrania az alkotásnak és a készítőknek azt a lécet, amit az első rész és Chadwick Boseman halála okozott. A világpremieren résztvevők nyilatkozatai igaznak bizonyultak, Ryan Cooglernek és a kreatívoknak sikerült érzelmes és méltó búcsút venniük Chadwicktől, mindamellett, hogy egy viszonylag jó filmet alkottak.

Általában, ha egy filmnek nincsen rendes befejezése és történet lezárása, az nálam erős red flag. Jelen esetben erről azért nincsen szó, van egy sztorija a filmnek és szép ívet ír le a történet, de lehetett volna egy erőteljesebb lezárása a cselekménynek, sok nyitott kérdés és téma maradt. Ha a stáblista után nem írják ki, hogy a Fekete Párduc még visszatér, akkor is egyértelmű lenne, hogy részben ez csak egy alapozás volt a következő részhez. De nem csak a Fekete Párduc tér majd vissza, hanem Riri Williams, alias Vasszív karaktere is (Dominique Thorne), aki egy önálló sorozatot kap a filmben betöltött szerepe után.

A Fekete Párduc az egyik ékes ellenpéldája annak, amikor valaki azt ecseteli, hogy a „Marvel filmek mind egy kaptafára mennek”.  Ismét Afrika kultúrájába kísér el minket a folytatás, de emellett megjelenik a 16. századi amerikai kontinens őslakosainak civilizációja is. A történet központi eleme látszólag Riri Williams amerikai egyetemista, a felszín alatt azonban nagyhatalmi konfliktusok, szövetségek alakulnak Vakanda, a föld többi része és egy harmadik fél, egy új birodalom, Talokan között. Talokan amolyan Atlantisz jellegű misztikus civilizáció, aminek uralkodója Namor (Tenoch Huerta). Ő lenne a főgonosz, akitől meg kell védeni a világot. Azért csak lenne, mert az írók nem tudták eldönteni, hogy pozitív, vagy negatív szerepe legyen Namornak. A történet nagy részében, bár ő a gonosz figura, a film közben többször is az az érzése az embernek, hogy szimpátiát akarnak kiváltani Talokannal szemben a nézőkből. Ez sajnos a cselekményben is olykor hibát okoz, például amikor Namor szövetséget, vagy, ha úgy tetszik ultimátumot ad Vakandának Riri elfogásával kapcsolatban, de végül saját akcióba kezdenek a talokaniak. Ugyanebben a jelenetben először érthetetlenül még mindenkit meg akarnak ölni, majd csettintésre inkább vendégül fogadják őket.

A sztoriról többet nem is árulok el. Bár maradandót nem alkottak, de kellően izgalmas és érdekes a téma, hogy az ember ne unatkozzon a közel 3 órás film alatt. Sőt, némely melléktörténet esetén még hiányérzete is keletkezhet a nézőnek. A humor rendhagyó módon erősen háttérbe szorul, 1-2 gyengébb-közepesebb poénos megszólalás volt, pont csak annyi, hogy az ember ne érezze azt, hogy egy teljesen búskomor filmet néz, de ez egyáltalán nem hátrány. Az akciók átlagosak, ahogyan a látványvilág is.

Összességében egy erős közepes alkotás, ami élvezhető, de semmiképpen sem kiemelkedő, vagy maradandó bármilyen téren. 2023-ban ennél már több fog kelleni a Marveltől.

 

🎥Rendező: Ryan Coogler

👨‍👩‍👧‍👦Szereplők: Letitia Wright, Lupita Nyong’o, Danai Gurira, Winston Duke, Dominique Thorne, Florence Kasumba, Michaela Coel

⏱️Hossz: 161 perc

🌊Műfaj: szuperhősfilm, akció, sci-fi

🦝Kritikát írta: D. Dani

Facebook Kommentek