Savaria Történelmi Karnevál – Programajánló


(forrás:www.programturizmus.hu)

Idén rendezik meg 20. alkalommal a Savaria Történelmi Karnevált, melynek keretei közt árusok, hagyományőrzők, művészek és táncosok lepik el az utcákat. Ezen jeles esemény alkalmából a város apraja-nagyja beöltözik tógába, hogy együtt ünnepeljenek, szórakozzanak. Minden évben nagyjából augusztus utolsó hétvégéje környékén rendezik meg ezt a jeles fesztivált, ez idén sem lesz másképp. A 2019-es Savaria Történelmi Karnevál idén augusztus 22-25-ig tart. Ezalatt rengeteg program várja az ide látogatókat. Mielőtt azonban részletezném, szeretnék pár érdekességgel szolgálni a városról.


(forrás: szombathelypont.hu)

Szombathely – vagy hívjuk Savaria-nak, bármily néven is illetjük, ez a város akkor is csodálatos. Azon kívül, hogy a Kárpát-medencében talán ez az egyetlen olyan város, mely fennállása óta (Kr.u.43) állandóan lakott terület, a mai napig Magyarország legrégibb városi rangú települése. Itt húzódott végig az ókori kereskedelmi útvonal, a borostyánkőút, mely egyik jelképe a városnak. Az ókorban a város Felső-Pannónia vallási központja lett, palotája, fürdője és amfiteátruma is épült. Ennek hatására több császárt is vendégül látott egykor ez a település. Szombathelyen született továbbá Szent Márton, a galliai Tours püspöke. A hagyomány szerint háza romjai fölé építették a Szent Márton templomot.
A városban a modern és a régi épületek csodálatos harmóniában férnek meg egymás mellett, ezzel is csak növelve a város sokszínűségét.  Szombathely évszázadokon átívelő történelmét napestig tudnám sorolni, de akit érdekel az itt  és itt olvashat róla többet!


(forrás: magyarno.hu)

A Savaria Történelmi Karnevált először 1961-ben rendezték meg, majd a városvezetés úgy döntött, hogy ezután 5 évenként megismétlik az eseményt, amire sajnos nem került sor. Eltelt jó pár év, és elértük 2000. augusztusát, amikor is újra megrendezésre került a karnevál. A várost ellepték az árusok és a lakosság, akik díszes jelmezekbe bújva ünnepelték államalapításunk ezeréves évfordulóját. A három napig tartó mulatság számtalan hazai és külföldi turistát látott vendégül, szórakoztatva a kicsiket,nagyokat. Az ekkor megrendezett karnevál már sokkal összetettebb volt, mint elődje. Táncosok, hagyományőrzők, művészek, zenészek és megannyi tehetség mutatkozott már meg ezen a karneválon.


(forrás: alon.hu)

Ahogy teltek múltak az évek, a fesztivál minősége és hírneve nőttön-nőtt. Egyre több fellépő, csapat és művész fordult meg Szombathely utcáin, megmutatva ezzel, hogy a történelem igenis bennünk van, rajtunk múlik mennyire törődünk vele. Erre a pár napra a város kizökken a monotonitásból, egy pillanatra elfeledjük, hogy milyen évet írunk és visszacsöppenünk a múltba. Átjár minket a tradicionális zene, tánc, magával ragadnak az illatok, melyek átjárják az utcák forgatagát. Az egész rendezvény egy időutazás, melyen az ember minden évben újra és újra át akar esni!
Legalábbis én így vagyok vele! 🙂
A felvonuláson több kor is képviselteti magát: rómaiak, IX-X. század, középkor, reneszánsz kor, barokk és reformkor, XX. század eleje. Ilyenkor a kicsiktől a nagyokig minden életkor fellelhető a vonulók között. Egyes csapatok bemutatókkal kápráztatják el a közönséget mind a felvonuláson, mint a Ferences-kertben. Hastáncosok is képviseltetik magukat, földöntúli mozgásukkal, kecsességükkel varázsolják el a fesztiválra látogatókat. Elképesztő látni, ahogy ez a sok kor reprezentálja magát, és mégis milyen páratlan összképet alkot. Úgy gondolom, egyszer az életben mindenkinek látnia kell ezt a csodát!

Cikkem remélem felkeltette az érdeklődésedet a karnevál iránt! Lentebb találtok pár linket, ahol bővebben tudtok az eseményről olvasni, képeket nézegetni!

Aki nem tud eljönni, de érdekli a karnevál, annak üzenem, hogy hozok élménybeszámolót a pénteki és szombati napokról! 🙂

Savaria Történelmi Karnevál 2019

Savaria Karnevál képek  

Köszönöm, hogy elolvastad! 🙂

Instagram: @anneblackmoon

Facebook Kommentek